A siker pszichológiája

Azt embert tartjuk sikeresnek aki eléri célját vagy megvalósítja elképzeléseit. Ezen a cél lehet magánéleti, szakmai, vagy egzisztenciális. A siker eléréséhez a jól működő személyiség és a megfelelő önismeret alapvető fontosságú. A siker eléréshez elengedhetetlen az optimális célok kitűzése és azok következetes véghezvitele, a megfelelő, hittel teli pszichés hozzáállás, kitartás, elkötelezettség és fegyelem. Ismerni kell saját belső serkentő és gátló tulajdonságainkat, úrrá kell lenni a halogatáson, és hinni kell a pozitív kimenetben.

Hogyan hat a múltunk a jövőnkre?

Nem is gondolnánk, hogy milyen fontos szerepet töltenek be szüleink párválasztásunkban. A velük való kapcsolatunk, az általuk nyújtott minták, modellek mellett egyfajta belső programmal is elláttak minket már születésünk előtt. Ami a családunk távoli múltjában megtörtént, gyakran a jelenben is ismétlődhet. Viszonyulásaink, párkapcsolataink dinamikája sokszor generációról generációra öröklődik, úgy ahogy az alkoholizmusra, depresszióra, betegségekre való hajlamunk is. Néha ez a folyamat teljes azonosulásban jelenik meg, néha pedig ellenpontozódik a szülők negatív tulajdonságai, vagyis épp ellenkező viselkedés történik.

A Hellinger-féle családállítás módszere szerint például a közös családi „lélek” törvényszerűségek mentén fejlődik. Ha valamilyen sérülés keletkezik a családban, a családi lélek megkezdi a jóvátételt és egyfajta rendszer-lelkiismeret kezdi meg aktiválódást. Vagyis az utód tudattalanul elkezd rosszul élni, vagy akár pszichés tüneteket produkál.

Érdemes megfigyelni, hogy vannak-e olyan közös dolgok, területek, amelyek generációkon keresztül átívelnek. Ezek felismerésével és érzelmi problémáink feloldásával megszűntethetjük a kóros családi ismétlődéseket, és boldogabb életet élhetünk párunkkal, gyerekeinkkel.